A család a társadalom legkisebb és egyik legfontosabb egysége, közvetítő kapocsként működik az egyén és a társadalom között. A gyermek ebben a kis közösségben tanulja meg, hogyan kell az őt körülvevő társadalomban élni, és annak hasznos tagjává válni. A család tehát a szocializáció legmeghatározóbb színtere, amely nemcsak az egyén személyiségfejlődésére, hanem életpályájának alakulására, pályaválasztási döntéseire is nagy hatással van.
A szocializáció folyamata során a gyermek a család idősebb tagjaitól normákat, viselkedési szabályokat, értékeket sajátít el – a család stabilitást és állandóságot biztosít. Ugyanakkor a világ folyamatosan változik: fejlődik a technológia, átalakul a társadalom, változik a kultúra, ami hat az emberek gondolkodásmódjára, és újabb és újabb generációk megjelenését eredményezi.
“… a generációk az egymással nagyjából egy időben születettek olyan csoportjai, amelyek tagjai hasonló gyerekkori szocializációjuk miatt sok egyforma tulajdonságot, értéket, szokást és hasonló világlátást hordoznak magukban.” (S.K. 37.old)
A család nyílt és dinamikus rendszerében különböző generációk élnek együtt, kölcsönösen formálva egymást. Nap mint nap megtapasztalhatják, hogy eltérő gyermekkoruk, élményeik és tapasztalataik mentén mennyire másképp gondolkodnak a világról, mit tartanak követendőnek, mi számít „normálisnak” és értékesnek számukra. Ezek a különbözőségek generációs szakadékokat hozhatnak létre, ha a családtagok nem törekednek egymás nézőpontjának megismerésére és megértésére.
A családi rendszer (és tágabb értelemben véve a társadalom) tagjainak harmonikusabb kommunikációja és együttélése, és a hatékonyabb együttműködés érdekében érdemes tehát közelebbről megismerkedni az egyes nemzedékek történetével és sajátosságaival. Steigervald Krisztián Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást? című könyve ezt a témát járja körül.
A könyv idősek és fiatalok számára is érthető és élvezetes stílusban, sokunknak ismerős, kedves emlékeket idéző, hétköznapi példákkal mutatja be, hogyan működnek és viszonyulnak egymáshoz a különböző korosztályok. A szerző a nemzedékek történetét sikereiken, küzdelmeiken, értékeiken keresztül világítja meg és generációs jegyeket elemez azzal a céllal, hogy jobban megértsük, ezáltal könnyebben elfogadhassuk egymás viselkedését.
„De a generációs jegyek ismeretének van egy másik, ennél is fontosabb haszna, mégpedig a saját korlátaink megismerése. Ha tudjuk, hogy az általunk mutatott reakciók egy-egy teljesen hétköznapi élethelyzetben mire vezethetők vissza, és tisztában vagyunk korlátainkkal, akkor képesek vagyunk önreflexióra, arra, hogy mosolyogjunk magunkon.” (S.K. 46.old)
A generációs jellegzetességek feltérképezése tehát nemcsak a másik ember reakcióit teszi érthetőbbé, hanem komoly önismereti munka is egyben: saját belső motivációinkra és folyamatainkra is másként tekinthetünk generációs korlátaink tudatosításával. Vagyis nem jobb vagy rosszabb az idősebb vagy a fiatalabb nemzedék, csak más – lehet, hogy inkább ennek a sokszínűségnek az előnyeire kellene koncentrálnunk?
Hogyan vélekednek a különböző nemzedékek az emberi kapcsolatokról, szerepekről, szokásokról, ünnepekről, a játékról, a közösségi médiáról, szabadidőről vagy a tanulásról? Kiderül a könyvből, ahogy az is, hogyan gondolkodunk a karrier témájáról – hogyan látják helyüket és szerepüket az eltérő korosztályok a munka világában.
Az embernek az életpályáján számos hosszú távra szóló, fontos döntést kell meghoznia az évek során. Ideális esetben kellő önismeret és pályaismeret birtokában, a lehetőségeket és célokat körültekintően mérlegelve az egyén önmaga határozza el, merre folytatja útját. Ugyanakkor nincs egyedül, kérhet segítséget – a legtöbb esetben a legfőbb támogató ebben a kérdéskörben a család. Természetesen minden családtagnak az a célja, hogy boldog és sikeres karriert fusson be a gyermek, azonban hogy pontosan mit jelent boldognak, elégedettnek, sikeresnek lenni, és hogyan lehetne ezt megvalósítani, abban már nem biztos, hogy egyetértenek a különböző generációk.
Érthető módon a szülők saját értékrendjük és fiatalkori tapasztalataik alapján próbálnak irányt mutatni, ilyenkor gyakran hallani: „Bezzeg az én időmben…”. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a Z generáció tagjainak (jelenleg 30-16 évesek) teljesen más társadalmi, gazdasági és technológiai környezetben kell dönteniük leendő hivatásukról, jövőjükről, továbbá a munkahellyel kapcsolatos elvárásaik is jócskán különbözhetnek jellemzően X generációs szüleikétől (akik jelenleg 60-46 évesek).
„Bezzeg az én időmben… milyen egyszerű volt a pályaválasztás. Nem volt ennyi lehetőség.”
„Bezzeg az én időmben… nem beszélgettünk sokat erről, a legközelebbi iskolába mentem.”
„Bezzeg az én időmben… engem senki nem kérdezett meg. Nem szerettem, amit tanultam, sosem dolgoztam abban a szakmában, mégis boldogultam valahogy.”
„Bezzeg az én időmben… nem is volt kérdés, egyértelmű volt, hogy apám szakmáját kell kitanulnom.”
Vegyünk egy példát: az X generációs édesapa szerint a biztos munkahely és fizetés, és egy céghez való lojalitás a legfontosabb érték. Z generációs fia azonban inkább a rugalmasságot és a fejlődési lehetőségeket keresi, ezért 3-4 évente munkahelyet vált. Ezt felelőtlenségnek vagy alkalmazkodóképességnek véljük? Ha apa és fia számára világossá válik, hogy mindketten generációs élményeik és tapasztalataik hatására gondolkodnak így, elkerülhetik az állandó vitákat.
A generációelmélet szemüvegén keresztül nézve sokkal érthetőbbé válnak az ellentétes álláspontok minden fél számára. Ha a családban teret kap az őszinte párbeszéd, és lehetőség nyílik a nézőpontok megvitatására, az érvek ütköztetésére, az segítheti a fiatalt abban, hogy pontosabban meg tudja fogalmazni céljait és a jövőben is magabiztosan képviselje véleményét. A generációs jegyek tudatosításával és elfogadásával áthidalhatjuk a generációs szakadékokat, konfliktusok helyett közös megoldásokat, közös utakat fedezhetünk fel.
Ivády Tímea – tanácsadó szakpszichológus
Könyv forrása:
Steigervald Krisztián: Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást?
Partvonal Kiadó, Bp., 2020.
Képek forrása: www.pixabay.com